Halász Andrea vagyok a My Way Travel Utazási Iroda vezetője.
A kilencvenes évek közepén kezdtem tevékenységemet az idegenforgalomban. Azóta folyamatosan bővülő szakmai tapasztalatomnak és utazásaimnak köszönhetően otthonosan mozgok a világban.
Az évek során lehetőségem nyílt az európai úti célok mellett Ázsiába, Afrikába és Amerikába is eljutni.
A szívemhez közel mégis egy szomszédos ország, Ausztria áll, ahol év minden szakában számtalan programlehetőséget kínálkozik.
Örömmel tölt el, hogy Magyarországon is egyre népszerűbb a sielés. Mivel jómagam is hódolok ennek a sportnak, otthonosan mozgok a sí utak világában is.
Szeretnék minél több embernek segíteni abban, hogy a világ bármely pontján megtalálhassa a számára ideális úti célt.
Tapasztalataim azt mutatják, hogy a legnagyobb gondban a gyermekes családok vannak akkor, amikor a megfelelő utat kell kiválasztaniuk. Az Ő szempontjaik összetettebbek.
Mindig örömmel tölt el a hazaérkező utasok visszajelzése. Számomra igen fontosak ezek a vélemények, hiszen ezekkel másoknak is fontos információkkal szolgálhatok.
Szegeden, a Kálvária sugárúton lévő irodánkat úgy próbáltuk kialakítani, hogy amíg a szülők az ajánlatok közt keresgélnek a gyermekek se unatkozzanak.
Az iroda elhelyezkedésének előnye: egyszerűbb a parkolás, mint a belvárosban. Mottónk, mely leginkább tükrözi célunkat: "Családi utazás személyre szabva"
Örömmel töltene el, ha mielőbb irodámban üdvözölhetném.
Várom Szeretettel!